Juli Básti

Juli Básti

Básti Juli (Budapest, 1957. augusztus 10. –) Kossuth-díjas és Jászai Mari-díjas magyar színművésznő, a Halhatatlanok Társulatának örökös tagja. Apja Básti Lajos Kossuth-díjas színművész (1911–1977), édesanyja Zolnay Zsuzsa (1932–2011) Jászai Mari-díjas színésznő, nagybátyja Zolnay Pál (1928–1995) filmrendező. A Színház- és Filmművészeti Főiskolát 1980-ban – Major Tamás és Székely Gábor tanítványaként – végezte el. Ekkor játszotta élete első filmszerepét is. A kaposvári Csiky Gergely Színház (1980–84, itt már már főiskolásként is több szerepet játszott) után a budapesti Katona József Színház szerződtette. 1982-ben a Kettévált mennyezet című film női főszerepéért San Remóban megkapta a legjobb női alakítás díját. Színházban és filmen is számos kiemelkedő alakítással hívta fel magára a figyelmet. Erőteljes, érzelemgazdag színészalkat. Tragikus sorsú hősnők, de groteszk, eltorzult karakterfigurák is megelevenednek játéka nyomán. Kedvelt szinkronszínész. Hangját legtöbben talán az Egy rém rendes család c. sorozat Peggyjeként (Katey Sagal) ismerik. A Született feleségek Edie-jének (Nicollette Sheridan) is ő kölcsönözte a hangját. 1987-ben lemezt készített Cserhalmi Györggyel, Hallgass kicsit címmel, melynek szerzői Dés László és Bereményi Géza voltak. Férje Puskás Tamás (1959) rendező, a Centrál Színház (korábban Vidám Színpad) igazgatója, akitől két fia született, Samu (1997) és Dávid (1999). Korábbi házasságából Gothár Pétertől még egy fia van, Gothár Márton (1982). Díjak, kitüntetések: - Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női alakítás díja (1982, 1988, 1992, 2016) - KISZ-díj (1982) - Magyar Filmkritikusok Díja – Legjobb női epizódszereplő díja (1983) - Legjobb női alakítás díja (1982) – Sanremo - Legjobb női alakítás díja (1985) – Moszkva - Jászai Mari-díj (1985) - B. Nagy László-díj (1992) - Erzsébet-díj (1992, 1994) - Kossuth-díj (1993) - Déryné-díj (1993) - A Vastaps Alapítvány díja (2001) - Örökös tag a Halhatatlanok Társulatában (2005) - Happy Art Fesztivál: Colombina díj (2007) - A Magyar Köztársasági Érdemrend tisztikeresztje (2009) - Arany Medál díj (2011) - Páger Antal-színészdíj (2021) - Prima Primissima díj (2021)

  • Cím: Juli Básti
  • Népszerűség: 1.473
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1957-08-10
  • Születési hely: Budapest, Hungary
  • Honlap:
  • Más néven: Básti Juli
img

Juli Básti Filmek

  • 2001
    imgFilmek

    Üvegtigris

    Üvegtigris

    7.266 2001 HD

    Az Üvegtigris hat barát napjainak története. Lali, az amerika mániás büfés, aki az Üvegtigris...

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Üvegtigris 2

    Üvegtigris 2

    6.4 2006 HD

    Ha minden jól megy, a dolgok gyakran rosszra fordulnak. Az Üvegtigrisnél akkor is rosszra fordulnak, ha előtte se mentek...

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Kísértések

    Kísértések

    1 2002 HD

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Szia, Életem!

    Szia, Életem!

    6.5 2022 HD

    A főszereplő ötvenes sztárírót (Thuróczy Szabolcs) kirúgják az egyetemi...

    img
  • 1987
    imgFilmek

    Banánhéjkeringő

    Banánhéjkeringő

    5.5 1987 HD

    Kondacs doktornak eddig minden sikerült az életben, amit csak eltervezett. Éppen a saját esküvőjére igyekszik...

    img
  • 1987
    imgFilmek

    Laura

    Laura

    6 1987 HD

    Laura személyzeti vezető egy kórházban. Férje szülei nagyhatalmú funkcionáriusok, nem érzi...

    img
  • 2002
    imgFilmek

    A hídember

    A hídember

    3.7 2002 HD

    A film története 1820 és 1860 között játszódik a Habsburg Monarchiában és egy...

    img
  • 1984
    imgFilmek

    A vörös grófnő

    A vörös grófnő

    5 1984 HD

    img
  • 1982
    imgFilmek

    Kettévált mennyezet

    Kettévált mennyezet

    10 1982 HD

    img
  • 1991
    imgFilmek

    Sztálin menyasszonya

    Sztálin menyasszonya

    5 1991 HD

    A sztálini diktatúra idején egy bolond lány, Paranya egy isten háta mögötti kis faluba keveredik. A...

    img
  • 1989
    imgFilmek

    Jézus Krisztus horoszkópja

    Jézus Krisztus horoszkópja

    5.2 1989 HD

    Járunk-kelünk a városban: utazunk vonaton, felhőtlenül ülünk be autókba, olykor elnéző derűvel...

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Hét kis véletlen

    Hét kis véletlen

    1 2021 HD

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Most van most

    Most van most

    7 2019 HD

    Szilvi egy hirtelen döntésből lelép az esküvőjéről és beugrik egy szabadnapos taxis autójába....

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Film...

    Film...

    7.667 2000 HD

    Mészöly Miklós Film című kisregénye egy idős házaspár életének utolsó...

    img
  • 1981
    imgFilmek

    Szívzűr

    Szívzűr

    5.3 1981 HD

    Mit lehet kezdeni falun egy friss diplomás orvosnak, aki most érkezett, hogy kicsit megszedve magát - ahogy hírlik, van...

    img
  • 1985
    imgFilmek

    A tanítványok

    A tanítványok

    5.8 1985 HD

    Fehér József, a tehetséges parasztgyerek a harmincas évek végén bekerül az egyetemre. A...

    img
  • 1998
    imgFilmek

    Egy tél az Isten háta mögött

    Egy tél az Isten háta mögött

    7 1998 HD

    A történet a kelet-európai fordulat évében játszódik egy kis hegyi faluban, az Isten háta...

    img
  • 1988
    imgFilmek

    Miss Arizona

    Miss Arizona

    5.6 1988 HD

    1919, Budapest. Steint, az ékszerészt különítményesek agyonverik, de nem találják meg amit...

    img
  • 1984
    imgFilmek

    Yerma

    Yerma

    1 1984 HD

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Dés-Bereményi: Férfi és Nő

    Dés-Bereményi: Férfi és Nő

    10 2015 HD

    "Mi történhet meg férfi és nő között? Minden. Bármi. A szenvedélytől a közönyig...

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Anyám és más futóbolondok a családból

    Anyám és más futóbolondok a családból

    4.563 2015 HD

    Négygenerációs történet, amely az 1900-as évek legelejétől a 2000-es évek elejéig...

    img
  • 1989
    imgFilmek

    Übü király

    Übü király

    1 1989 HD

    Az Übü király groteszk, archetipikus képekből egy mitikus alakot és egy teljes világot teremtett. A...

    img
  • 1989
    imgFilmek

    A revizor

    A revizor

    1 1989 HD

    Egy vidéki kisváros korrupt vezetői megtudják, hogy revizor érkezik Pétervárról. Ijedten...

    img
  • 1980
    imgFilmek

    Kojak Budapesten

    Kojak Budapesten

    6.7 1980 HD

    Hatalmas a szenzáció, ugyanis Budapestre érkezik a Krimi-írók Nemzetközi Konferenciájára a...

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Valami Amerika

    Valami Amerika

    6.1 2002 HD

    A történet valahol Ausztriában kezdődik, a hegyeshalmi határátkelő felé vezető úton, de ez...

    img
  • 2001
    imgFilmek

    Csocsó, avagy éljen május 1.

    Csocsó, avagy éljen május 1.

    5.4 2001 HD

    Rohamosan épülő szocialista város valahol a Duna partján, az ötvenes évek elején. Ott...

    img
  • 2018
    imgFilmek

    X - A rendszerből törölve

    X - A rendszerből törölve

    6.5 2018 HD

    Éva zseniális rendőr. Meglátja, amit más nem, megérzi, ami fölött minden kollégája...

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Dés László: Nagy utazás - Aréna koncert

    Dés László: Nagy utazás - Aréna koncert

    1 2014 HD

    Negyven éve indult pályája összegzéseként Nagy utazás címmel tart jubileumi koncertet...

    img
  • 2010
    imgFilmek

    Üvegtigris 3

    Üvegtigris 3

    6.5 2010 HD

    Egy fogpiszkáló, egy lövés, egy megkeseredett orvos és egy jókor érkező luxuskocsi – ennyi...

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Seveled

    Seveled

    8.4 2019 HD

    Elsőre jó ötletnek látszott. Gergő (Mészáros Béla), a csajozógép filmkritikus szeretne beteg...

    img
  • 1989
    imgFilmek

    A hecc

    A hecc

    1 1989 HD

    img
  • 2022
    imgS2 E10

    Pepe

    Pepe

    7.5 2022 HD

    Pepe, a duplapaníros krokett koronázatlan királya, a fritőzben sütés nagymestere. Amikor egy nap Kollár...

    img
  • 2011
    imgS2 E13

    Társas játék

    Társas játék

    7 2011 HD

    Bizonyos napokon jobb lenne fel sem kelni. Ilyen napra ébred Léna, az ambiciózus, fiatal kreatív igazgató, amikor...

    img
knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt