Joaquin Phoenix

Joaquin Phoenix

Joaquin Rafael Bottom 1974. október 28-án született született Puerto Ricóban. Négy testvére van, River (elhunyt 1993-ban), Summer, Liberty, Rain, mindegyikük színész. Szülei tagjai voltak a Children of God nevű szektának és Joaquin gyermekkorában beutazták egész Dél-Amerikát, közben azoban a gyerekek nem kaptak megfelelő oktatást. Miután szülei otthagyták a szektát, Los Angelesben telepedtek el. A mozivásznon az Űrtábor (1986) című filmmel debütált volt, majd szerepet kapott az elsöprő kritikai sikereket arató, Steve Martin főszerelésével bemutatott Vásott szülőkben (1989). Ezt követően egy időre felhagyott a színészkedéssel, és apjával beutazta Dél-Mexikót. 1993-ban került ismét a figyelem középpontjába, amikor bátyja, River, a karjaiban halt meg drogtúladagolásban. A tragédia után egy évre teljesen elvonult a nyilvánosság elől. 1994-ben kezdett újra forgatni, olyan filmekben kapott szerepet, mint a Majd\' megdöglik érte (1995), a 8 milliméter (1999) vagy az 5 Oscar-díjas Gladiátor (2000). Az ezredfordulót követően Hollywood egyik legsokoldalúbb drámai színészeként tartották számon, láthattuk a Jelek (2002), A falu (2004) és Hotel Ruanda (2004) című produkciókban is. 2005-ben Johnny Casht alakította A nyughatatlan című filmben, amelynek kedvéért énekelni és gitározni is megtanult. Emlékezetes alakításáért Golden Globe-díjat kapott, énekhangja pedig Grammy-díjat ért. Legutóbbi filmjei a Philip Seymour Hoffman nevével fémjelzett The Master (2012) és az Oscar-díjas A nő (2013), mindkét alkotás remek kritikai fogadtatásban részesült. A '90-es évek elején 3 évig járt Liv Tylerrel, azóta több rövidebb kapcsolata is volt. Vegetariánus és sokat jótékonykodik, illetve önkéntes munkát is vállal különböző humanitárius szervezeteknél.

  • Cím: Joaquin Phoenix
  • Népszerűség: 49.362
  • Ismert: Acting
  • Születésnap: 1974-10-28
  • Születési hely: San Juan, Puerto Rico
  • Honlap:
  • Más néven: Leaf Phoenix, Joaquin Rafael Bottom, วาคีน ฟินิกซ์, Χοακίν Φίνιξ, Joaquin Rafael Phoenix
img

Joaquin Phoenix Filmek

  • 2005
    imgFilmek

    A nyughatatlan

    A nyughatatlan

    7.499 2005 HD

    1955-ben vézna gitáros sétált be a Sun lemezstúdió ajtaján. Ez a pillanat kitörölhetetlen...

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Gladiátor

    Gladiátor

    8.22 2000 HD

    Maximus, a hatalmas római generális a nép kedvence, és az idős uralkodó, Marcus Aurelius bizalmát is...

    img
  • 2004
    imgFilmek

    Hotel Ruanda

    Hotel Ruanda

    7.7 2004 HD

    1994-ben az emberiség történetének egyik legszörnyűbb kegyetlensége zajlott Ruandában, melyről azonban...

    img
  • 1995
    imgFilmek

    Majd megdöglik érte

    Majd megdöglik érte

    6.6 1995 HD

    Suzanne (Nicole Kidman) egyszerű időjárásjelentés-bemondó a helyi közösségi...

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Halálkanyar

    Halálkanyar

    6.6 1997 HD

    Bobby Coopernek valahol az isten háta mögött lerobban az autója. A közeli kisvárosban, ahová...

    img
  • 1989
    imgFilmek

    Vásott szülők

    Vásott szülők

    6.7 1989 HD

    A főszereplő Steve Martin egy olyan apát alakít, aki mindent túlzásba visz, hogy tökéletes apa lehessen. A...

    img
  • 1998
    imgFilmek

    Visszatérés a Paradicsomba

    Visszatérés a Paradicsomba

    6.4 1998 HD

    Három New York-i fiú, Sheriff, Tony és Lewis felhőtlen heteket tölt Malajziában. Tengerpart, napsütés,...

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Az éjszaka urai

    Az éjszaka urai

    6.694 2007 HD

    Bobby (Joaquin Phoenix) és Joseph (Mark Walberg) testvérek, akik az évek alatt egyre inkább eltávolodtak...

    img
  • 2008
    imgFilmek

    Két szerető

    Két szerető

    6.8 2008 HD

    Sikertelen öngyilkossági kísérletet követett el a szerelmi csalódását követően Leonard....

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Jelek

    Jelek

    6.699 2002 HD

    Különös események zajlanak egy álmos amerikai kisváros közelében egy farmon. Valaki hatalmas,...

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Sade márki játékai

    Sade márki játékai

    7.1 2000 HD

    A hírhedt pornográf írót, Sade márkit (Geoffrey Rush) a francia forradalom elején...

    img
  • 2004
    imgFilmek

    A tűzből nincs kiút

    A tűzből nincs kiút

    6.4 2004 HD

    A film a 49-es számú létrás- és 33-as számú oltókocsi őrsének életét...

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Földlakók

    Földlakók

    8 2005 HD

    Az EARTHLINGS egy nagyfilm hosszúságú dokumentumfilm az emberiség teljes állatoktól való...

    img
  • 2004
    imgFilmek

    A falu

    A falu

    6.476 2004 HD

    Lucius Hunt úgy érzi, valami nincs rendben a falujával. A közösség ellenáll minden reformnak és...

    img
  • 1999
    imgFilmek

    8 milliméter

    8 milliméter

    6.457 1999 HD

    Tom Welles magándetektívként dolgozik az egyik pennsylvaniai kisvárosban. Miközben a nagy...

    img
  • 2024
    imgFilmek

    Joker: Kétszemélyes téboly

    Joker: Kétszemélyes téboly

    5.514 2024 HD

    Az Arkham Elmegyógyintézet legőrültebb lakója, Arthur Fleck (Joaquin Phoenix) kiszabadul a rács mögül,...

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Cserbenhagyás

    Cserbenhagyás

    6.482 2007 HD

    Büszkén és boldogan feszít a Learner család a kisfiúk, Josh hangversenyén. Hazafelé menet...

    img
  • 2002
    imgFilmek

    Buhersereg

    Buhersereg

    6.248 2002 HD

    1989-ben a berlini fal leomlik, és a világ feszülten várja egy új világrend...

    img
  • 2003
    imgFilmek

    A végső megoldás: szerelem

    A végső megoldás: szerelem

    5.451 2003 HD

    2021-et írunk: John (Joaquin Phoenix) válófélben van Elenától (Claire Danes). Hosszú ideje...

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Chryskylodon Blues

    Chryskylodon Blues

    6 2015 HD

    img
  • 1998
    imgFilmek

    Agyaggalamb

    Agyaggalamb

    6.2 1998 HD

    Clay szemtanúja lesz legjobb barátja öngyilkosságának, aki azért vetett véget életének,...

    img
  • 1997
    imgFilmek

    Három a nagylány

    Három a nagylány

    6.3 1997 HD

    Az 50-es években járunk, amikor is két fiútestvér egyszerre szeret bele a tengerentúli városka...

    img
  • 1987
    imgFilmek

    Russkies

    Russkies

    5.25 1987 HD

    img
  • 1970
    imgFilmek

    Eddington

    Eddington

    1 1970 HD

    img
  • 2010
    imgFilmek

    I'm Still Here

    I'm Still Here

    6 2010 HD

    img
  • 2012
    imgFilmek

    The Master

    The Master

    7.1 2012 HD

    Az ex-tengerészgyalogos Freddie, leszerelését követően az alkoholhoz fordul, és sehogy sem találja a...

    img
  • 2000
    imgFilmek

    A bűn állomásai

    A bűn állomásai

    6.203 2000 HD

    Miután barátai helyett elviszi a balhét és letölti börtönbüntetését, Leo Handler csak...

    img
  • 2013
    imgFilmek

    A nő

    A nő

    7.9 2013 HD

    Mindenki igazi társra vágyik. Olyanra, aki figyel, aki megért, aki segít, és aki szeret. Theodore nagyon lassan...

    img
  • 2013
    imgFilmek

    Idegen földön

    Idegen földön

    6.319 2013 HD

    1921-ben járunk. Ewa és húga, Magda hajóra szállnak, hogy Lengyelországból New Yorkba utazzanak egy...

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Strength and Honor: Creating the World of 'Gladiator'

    Strength and Honor: Creating the World of 'Gladiator'

    7.1 2005 HD

    img
  • 1970
    imgFilmek

    The Making of We Own the Night

    The Making of We Own the Night

    1 1970 HD

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Beépített hiba

    Beépített hiba

    6.6 2014 HD

    A 70-es évek kezdetén járunk Los Angelesben. Larry Sportello lecsúszott, füvező magánnyomozóhoz volt...

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Celebrating the Man in Black: The Making of Walk the Line

    Celebrating the Man in Black: The Making of Walk the Line

    1 2006 HD

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Abszurd alak

    Abszurd alak

    6.525 2015 HD

    Abe Lucas, egy kisvárosi egyetem egzisztenciális válságban lévő filozófiaprofesszora új célt...

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Her: Love in the Modern Age

    Her: Love in the Modern Age

    5.4 2014 HD

    img
  • 1970
    imgFilmek

    The Island

    The Island

    1 1970 HD

    img
  • 2015
    imgFilmek

    Unity

    Unity

    7.5 2015 HD

    img
  • 1985
    imgFilmek

    Kids Don't Tell

    Kids Don't Tell

    1 1985 HD

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Captivated: The Trials of Pamela Smart

    Captivated: The Trials of Pamela Smart

    6 2014 HD

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Finally Home: Making Beau is Afraid

    Finally Home: Making Beau is Afraid

    10 2023 HD

    img
  • 2024
    imgFilmek

    Joaquin Phoenix — Schauspieler der Extreme

    Joaquin Phoenix — Schauspieler der Extreme

    6.6 2024 HD

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Sosem voltál itt

    Sosem voltál itt

    6.556 2017 HD

    Joe háborús veterán, és egykori FBI-ügynök. Karrierje során olyan dolgokat látott és tett,...

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Mackótestvér

    Mackótestvér

    7.3 2003 HD

    Kenai, a bátor fiatalember gyűlöli a medvéket és kíméletlenül vadászik rájuk. Egy sikeres...

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Mária Magdolna

    Mária Magdolna

    6.293 2018 HD

    A bibliai életrajzi film a fiatal Mária történetét meséli el, aki a saját útját keresi...

    img
  • 1984
    imgFilmek

    Backwards: The Riddle of Dyslexia

    Backwards: The Riddle of Dyslexia

    8 1984 HD

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Testvérlövészek

    Testvérlövészek

    6.8 2018 HD

    A Patrick DeWitt westernregényéből készült film a Sisters fivérek életéről szól.1851-ben...

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Nyugi, gyalog nem jut messzire

    Nyugi, gyalog nem jut messzire

    6.7 2018 HD

    John Callahan egy tragikus autóbaleset következtében részlegesen lebénul. Ezt követően a fiatal srác...

    img
  • 1988
    imgFilmek

    Secret Witness

    Secret Witness

    5 1988 HD

    img
  • 2014
    imgFilmek

    Her: The Untitled Rick Howard Project

    Her: The Untitled Rick Howard Project

    7 2014 HD

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Hatalom

    Hatalom

    8.5 2018 HD

    A "Hatalom" drónokat, rejtett és kézi kamerákat használ a modern állattenyésztés...

    img
  • 2018
    imgFilmek

    Lou

    Lou

    5.5 2018 HD

    img
  • 2021
    imgFilmek

    C'mon C'mon - Az élet megy tovább

    C'mon C'mon - Az élet megy tovább

    7.2 2021 HD

    Johnny egy életreszóló utazásra indul unokaöccsével, akit nővére bíz a gondjaira....

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Guardians of Life

    Guardians of Life

    5.667 2020 HD

    img
  • 2003
    imgFilmek

    Making 'Signs'

    Making 'Signs'

    5.5 2003 HD

    img
  • 2005
    imgFilmek

    Deconstructing 'The Village'

    Deconstructing 'The Village'

    4.7 2005 HD

    img
  • 2019
    imgFilmek

    Joker

    Joker

    8.1 2019 HD

    Nem volt még őrültebb, veszélyesebb és viccesebb antihős a képregényvilágban. De hogyan lett...

    img
  • 2000
    imgFilmek

    Gladiator Games: The Roman Bloodsport

    Gladiator Games: The Roman Bloodsport

    6 2000 HD

    img
  • 2020
    imgFilmek

    My Darling Vivian

    My Darling Vivian

    7.5 2020 HD

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Napóleon

    Napóleon

    6.376 2023 HD

    A film Bonaparte Napóleon fiatalságának és gyors császárrá válásának...

    img
  • 1986
    imgFilmek

    Űrtábor

    Űrtábor

    5.9 1986 HD

    Amerikai fiatalok érkeznek az űrtáborba. A szerencsések akik bekerültek megismerkedhetnek az űrrepülők...

    img
  • 2020
    imgFilmek

    Joker: Put on a Happy Face

    Joker: Put on a Happy Face

    8.2 2020 HD

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Amitől félünk

    Amitől félünk

    6.755 2023 HD

    Beau élete folyamatos rettegés, csak a pszichiáter által felírt gyógyszerekkel képes kimenni az...

    img
  • 1970
    imgFilmek

    Polaris

    Polaris

    1 1970 HD

    img
  • 1970
    imgFilmek

    The Inspiration of Alfie Swincross

    The Inspiration of Alfie Swincross

    1 1970 HD

    img
  • 2006
    imgFilmek

    Final 24: River Phoenix

    Final 24: River Phoenix

    1 2006 HD

    img
  • 2010
    imgFilmek

    I'm Still Here

    I'm Still Here

    6 2010 HD

    img
  • 2010
    imgFilmek

    I'm Still Here

    I'm Still Here

    6 2010 HD

    img
  • 2023
    imgFilmek

    Napóleon

    Napóleon

    6.376 2023 HD

    img
  • 2022
    imgFilmek

    Stutz

    Stutz

    7.5 2022 HD

    img
  • 2023
    imgFilmek

    The End of Medicine

    The End of Medicine

    1 2023 HD

    img
  • 2019
    imgFilmek

    The Animal People

    The Animal People

    6.9 2019 HD

    img
  • 2007
    imgFilmek

    Az éjszaka urai

    Az éjszaka urai

    6.694 2007 HD

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Across My Land

    Across My Land

    7 2017 HD

    img
  • 2017
    imgFilmek

    Mit jelent az egészség?

    Mit jelent az egészség?

    6.8 2017 HD

    img
  • 2021
    imgFilmek

    Gunda

    Gunda

    7 2021 HD

    img
  • 2015
    imgFilmek

    I Am Dying

    I Am Dying

    1 2015 HD

    img
  • 1988
    imgS37 E93

    LIVE with Kelly and Mark

    LIVE with Kelly and Mark

    5.488 1988 HD

    img
  • 1952
    imgS67 E1

    Today

    Today

    5.5 1952 HD

    img
  • 1992
    imgS21 E193

    The Tonight Show with Jay Leno

    The Tonight Show with Jay Leno

    5.4 1992 HD

    img
  • 1985
    imgS4 E20

    Alfred Hitchcock bemutatja

    Alfred Hitchcock bemutatja

    7.27 1985 HD

    img
  • 1981
    imgS7 E22

    Hill Street Blues

    Hill Street Blues

    7.6 1981 HD

    img
  • 1968
    imgS57 E17

    60 Minutes

    60 Minutes

    6.7 1968 HD

    img
  • 1993
    imgS16 E98

    Late Night with Conan O'Brien

    Late Night with Conan O'Brien

    7.1 1993 HD

    img
  • 1981
    imgS5 E22

    The Fall Guy

    The Fall Guy

    7.5 1981 HD

    img
  • 1982
    imgS1 E22

    Seven Brides for Seven Brothers

    Seven Brides for Seven Brothers

    7.3 1982 HD

    img
  • 1953
    imgS72 E1

    Oscar-gála

    Oscar-gála

    7 1953 HD

    Az Oscar-díj (hivatalos angol nevén Academy Award) az Egyesült Államok legrangosabb filmművészeti díja,...

    img
  • 2001
    imgS4 E195

    Good Day Live

    Good Day Live

    3 2001 HD

    img
  • 1986
    imgS1 E6

    Morningstar/Eveningstar

    Morningstar/Eveningstar

    6 1986 HD

    img
  • 1944
    imgS82 E1

    Golden Globe Awards

    Golden Globe Awards

    6.8 1944 HD

    img
  • 2014
    imgS12 E47

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    The Tonight Show Starring Jimmy Fallon

    5.8 2014 HD

    Jimmy Fallon a házigazdája a Tonight Show-nak, melyben humoros formában interjúvolja meg a legnagyobb...

    img
  • 1984
    imgS4 E26

    The New Leave It to Beaver

    The New Leave It to Beaver

    6.2 1984 HD

    img
  • 2012
    imgS13 E47

    Honest Trailers

    Honest Trailers

    6.4 2012 HD

    img
  • 1983
    imgS1 E23

    Mr. Smith

    Mr. Smith

    5 1983 HD

    img
  • 1984
    imgS12 E24

    Gyilkos sorok

    Gyilkos sorok

    7.5 1984 HD

    Jessica Fletcher egykori angoltanár és híres regényíró rendkívüli tehetséggel oldja meg...

    img
  • 1970
    imgS E

    Gyilkos sorok

    Gyilkos sorok

    1 1970 HD

    img
knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt knowt